Ada község területe már a legrégebbi időkben alkalmas volt emberi települések létrehozására. A kőkorszakból származó különféle kőeszközöket, fegyvereket és agyagedény maradványokat találtak a területen. A bronzkori leletek közül említésre méltók a festett kerámiák, edények különböző karperecek, dísztűk és más bronzból készült dísztárgyak amelyeket a zentai Városi Múzeumban őriznek. E területen fellelhetők a különböző barbár törzsek nyomai ugyanúgy mint a rómaiaké, hunoké majd avaroké akik szláv törzseket is hoztak magukka. A IX század végén a Pannon alföldön megjelennek a magyarok.
A tatárjárás után, amely megsemmisítette a Tisza menti településeket IV Béla hunokat telepített e vidékre. A XIII és XIV század folyamán egész sor új település jelenik meg túlnyomórészt magyar lakossággal, ilyen pl. Asszoyfalva, Bánfalva, Peszér. A későbbi időkben azonban szerbek népesítik be a falvakat.

Az egykori Petrinű nevű települést, amely a mai Adától délre terült el az 1699-ből származó térképek említik először. A XVIII században Petrina feltehetően igen nagy település volt, itt éltek valószínűleg a mai város őslakói. A település keletkezése 1694-re tehető.

Az őslakosokhoz, betelepülő szerbek csatlakoznak és a helység nevét Petrinacra változtatják, majd a XVIII század végén Osztrovo végül Ada néven emlegetik. Adica, ahol ez a középkori település létesült valóban sziget volt és éppen ezért hadászati szempontból betölthette a határőr sánc feladatát.

Az előző említett középkori települések aránylag rövid életűek voltak és a török támadások idején elveszítették a magyar lakosság nagy részét. Később azonban amikor a helyzet rendeződött, e települések megújultak, de már új szerb lakosokkal.

A XVII század kezdetén létrehozták a katonai határőrvidéket, amelyhez Ada is hozzátartozott. Az osztrákok a határőrök toborzásánál elsősorban a helybéli szerb lakosokra támaszkodtak, de az 1690-ben Arsenije Černojević által e területekre települt szerbek is szépszámban bekapcsolódtak a határőrök munkájába. Ezek a határőrök meglehetősen nagy előnyjogokat élveztek.

A katonai határőrvidék első összeírásainak adataiból kiderül, hogy 1720-ban Osztrovan (abban az időben így nevezték Adát) 69 határőr és 11 özvegy élt.

A katonai határőrvidék felszámolása után, létrehozzák a tiszai határőrvideket, ami a határőrök előnyjogainak megnyirbálásával járt. Az elégedetlenség a határőröket e terület elhagyására késztette, sokan Ukrajnába költöztek. Hogy a határőrök Oroszországba való tömeges kivándorlását megakadályozzák a kamara kénytelen a határőrök számára bizonyos jogokat biztosítani. Ennek érdekében Mária Terézia felszabadította a határőröket a különféle járadékok fizetése alól kivételt csak a kincstárnak fizetendő adó képezett.

Mivel az említettek ellenére mégis sokan elköltöztek, munkaerő hiány jelentkezett ezért újabb betelepítésre került sor.

A Mária Terézia korabeli telepítések következtében Ada lakossága nagyszámú magyarral, szlovákkal, bunyeváccal és más népekkel gyarapodott, ezek többsége gyorsan elmagyarosodott.

1948-ban az úrbéri viszonyok megszüntetésével erőteljes gazdasági és társadalmi fejlődés kezdődött.

A bécsi kamarilla Ada határában igen nagy földterülettel (legelő és szántó) rendelkezett, amelyet az 1879-ben kiadott egyezmény értelmében a város polgárai megszerezhettek.

A földosztás azonban visszaélésekre adott lehetőséget és csak azok jutottak földhöz akik már régebben is rendelkeztek vele. A nincstelenek kimaradtak a legelők felosztásából, ami nem kis elégedetlenséget váltott ki soraikban.

A földosztásnak ez a módja a község határában serkentette a tanyák kialakulását.

1836-ban Ada mezővárosi rangra emelkedett és vásártartási jogot és kapott. A XIX században néhány céhet alapítottak amelyek később kisipari társulásokká szerveződtek. A pravoszláv általános iskola 1703-ban alakult meg míg a katolikust 1760-ban hozták létre. A XIX század közepén a város már saját gyógyszertárral rendelkezett, sőt egy kis kórházat is létrehoztak. Ugyanebben az időszakban kezdi meg működését a posta és a távirda.

1889-ben Ada vasútvonalat kap, 1908-ban pedig saját áromfejlesztője van.

Az elemi csapások mint amilyen a tűzvész, pestis, kolera, időnként gátolták a város fejlődését, ugyanúgy mint a két világháború minek következtében a lakosság nagymértékben elszegényedett.

Tényleges és nagyméretű fejlődés az iparban, mezőgazdaságban és kisiparban a II világháború után kezdődött.